2017. már 05.

Kinek nem kell idén gépjárműadót fizetni?

írta: Mach Péter
Kinek nem kell idén gépjárműadót fizetni?

Nem, nem azoknak, akiknek elfelejtett a lakóhely szerinti önkormányzat csekket küldeni. :-)

A napokban postázták a 2017. évi gépjárműadó (köznyelvben súlyadó) előírásokat és csekkeket, de ha ez véletlenül el is maradt, az nem mentesít automatikusan az adófizetési kötelezettség alól. Azonban az kevésbé ismert, hogy idén az egészségügyi dolgozók és az egészségkárosodottak új csoportja mentesült a gépjárműadó megfizetése alól.

Idén már nem csak az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott háziorvosi, házi gyermekorvosi tevékenység érdekében üzemeltetett személygépkocsi mentes a cégautóadó alól, hanem az azzal egy tekintet alá eső fogorvosi, védőnői és iskola-egészségügyi tevékenység ellátásához használt személygépkocsi is.

james-bond-s-car-and-house-taxed-123931.jpgA módosítás ráadásul kiterjeszti a súlyos mozgáskorlátozottaknak járó mentességi szabályt az egyéb fogyatékossággal élőkre is. A fentiek értelmében idén adómentesség illeti meg az egyéb fogyatékossággal élő személyeket (pl.: autista, látás-, hallássérült) is. Ezen felül a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító – vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó – adóalany a mentességre akkor is jogosulttá válik, ha a súlyos mozgáskorlátozott, egyéb fogyatékossággal élő személy nem áll cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt, illetve nem kiskorú.

A mentesség a 100kW teljesítményt meg nem haladó, nem személytaxi és nem személygépkocsis személyszállításra használt személygépkocsijára illeti meg az adóalanyt, legfeljebb 13 000 forint/adóév erejéig.

Hogyan igényeljük az adómentességet?

Az adóztatási feladatokat a lakcím szerint illetékes települési, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóság látja el, tehát a gépjárműadó alóli mentességhez a bejelentést az önkormányzat adóügyekkel foglalkozó osztályán/irodáján kell megtenni. Csatolni kell az igazolást is.

Természetesen idén is mentes az adó alól

  • a költségvetési szerv,
  • az egyesület, az alapítvány a tulajdonában lévő gépjármű feltéve, ha a tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezett,
  • az autóbusz, ha az adóalany a tárgyévet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a helyi és helyközi menetrendszerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származott,
  • az egyházi jogi személy tulajdonában lévő gépjármű,
  • a létesítményi tűzoltóságot fenntartó gazdasági szervezetek azon tűzoltó szerkocsinak minősülő gépjárművei, melyek riasztás esetén részt vesznek a tűz elleni védekezésben, illetve a műszaki mentésben.

De ezekre bővebben nem térek ki.

A gépjárműadó-mentességgel kapcsolatos bármely további kérdéssel, problémával az illetékes Polgármesteri Hivatal ügyintézőjéhez érdemes fordulni!

14a6b385edd6856116dacd410d122d96.jpgJogszabályi hivatkozások:

1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról

5. § Mentes az adó alól

a)18 a költségvetési szerv,

b)19 az egyesület, az alapítvány a tulajdonában lévő gépjármű után, feltéve, ha a tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezett,

c)20 az autóbusz, ha az adóalany a tárgyévet megelőző évben elért számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a helyi és helyközi menetrendszerinti közúti tömegközlekedés folytatásából származott. A feltétel teljesüléséről az adóalanynak nyilatkoznia kell,

d)21 az egyházi jogi személy tulajdonában lévő gépjármű,

e)22 a létesítményi tűzoltóságot fenntartó gazdasági szervezetek azon tűzoltó szerkocsinak minősülő gépjárművei, melyek riasztás esetén részt vesznek a tűz elleni védekezésben, illetve a műszaki mentésben,

f)23 a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalany, valamint a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó adóalany (a továbbiakban együtt: mentességre jogosult adóalany) egy darab - 100 kW teljesítményt meg nem haladó, nem a külön jogszabály szerinti személytaxi-szolgáltatásra és személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra használt - személygépkocsija után legfeljebb 13 000 forint/adóév erejéig. Ha a mentességre jogosult adóalany adóalanyisága és adókötelezettsége az adóévben több személygépkocsi után is fenn áll, akkor a mentesség kizárólag egy, a legkisebb teljesítményű személygépkocsi után jár,

g)24 a környezetkímélő gépkocsi,

h)-i)25

j)26 az a gépjármű, amelynek adómentességét nemzetközi egyezmény vagy viszonosság biztosítja. A viszonosság tekintetében az adópolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó,

k)27 az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek tulajdonában lévő gépjármű.

18. § 12. : súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő az a személy, aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2016. április 1-jén hatályos 2. § a) pontja szerint súlyos mozgáskorlátozottnak vagy 2. § h) pontja szerint egyéb fogyatékossággal élőnek minősül, és ezt a tényt az ott meghatározott szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, igazolás, hatósági határozat másolatával igazolja,

 

102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről

2. § a) súlyos mozgáskorlátozott személy:

aa) az a személy, aki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 23. § (1) bekezdés e) pontja alapján mozgásszervi fogyatékosnak minősül, vagy f) pontja alapján halmozottan fogyatékosnak minősül és halmozott fogyatékosságai közül legalább az egyik mozgásszervi fogyatékosság,

ab)5 az a személy, aki a 18. életévét nem töltötte be és a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: Mr.) 1. mellékletében meghatározott, az „L” betűjel szerinti mozgásszervi fogyatékosságban szenved, vagy a „P” betűjel szerinti többszörös és összetett betegségben szenved és a többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik mozgásszervi fogyatékosságot okoz,

ac)6 a 4/A. alcím szerinti minősítési rendszer szerint a közlekedőképességében súlyosan akadályozott személy;

2. § h) egyéb fogyatékossággal élő személy: az a személy, aki

ha) fogyatékossági támogatásra a Fot. 23. § (1) bekezdés a)-d) vagy h) pontja alapján jogosult, vagy vakok személyi járadékában részesül, vagy a Fot. 23. § (1) bekezdés f) vagy g) pontja alapján halmozottan fogyatékosnak minősül, kivéve, ha egyik fogyatékossága mozgásszervi fogyatékosság,

hb)14 a 18. életévét nem töltötte be, és magasabb összegű családi pótlékra az Mr. 1. mellékletében meghatározottak szerint a „K” vagy az „M” betűjel alapján, vagy az „N” betűjel „1” számjel alapján jogosult, továbbá, aki az Mr. 1. mellékletében meghatározott, a „P” betűjel szerinti többszörös és összetett betegségben szenved, és a többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik az Mr. 1. mellékletében meghatározottak szerint a „K” vagy az „M” betűjel szerinti, vagy az „N” betűjel „1” számjel szerinti betegség, illetve fogyatékosság.

Szólj hozzá

mozgáskorlátozott adómentesség gépjárműadó